Katara FanSite - Hungarian Avatar: The Last Airbender and The Legend of Korra Site || Aang és Korra Legendája
Főoldal/Frissítések

Január 15. - 203: Civil Wars, Part 1

 A konfliktus mélyül észak és dél között, Korra pedig pártatlan Avatarként igyekszik javítani a helyzeten. Eközben egy másik Polgárháború is dúl három testvér között, a Déli-sarktól nem messze.

,,A törzsem bármelyik pillanatban háborúba léphet, és nekem kéne megakadályozni, de hallgat rám bárki is? Nem! És nem kértem az apám segítségét. Miért nem hagyja, hogy az Avatar legyek?"

- Korra

 A százéves háború után az Északi Víz Törzse segített újjáépíteni a Déli-sarkot, ahogy azt Pakku mester is elmondta, viszont egy konfliktus is kialakult a két törzs között. Főleg azon gondolkodtam, hogy ennek egyik oka a közös (északi) törzsfő lehet, és onnan már automatikusan jött, hogy akkor valószínűleg Hakoda után egyszerűen csak hagyták az egészet, és egyesítették a két törzset. Arra nem sikerült rájönnöm, hogy mégis ezt hogy gondolták, amikor szó szerint a világ két különböző pontján van a két törzs. Sokka, Katara, erre nem gondoltatok? De mindegy, a lényeg, hogy a közös törzsfő Unalaq, kinek ellenséges lépései után nem csoda, hogy a déliek lázadozni kezdtek. A feszültség közepén pedig Korra áll, mint mindig, akinek választania kell a törzse, a családja, és az Avatar feladatok között. Jó, hogy az epizód végére szüleivel kibékült, azonban tényleg nem hibáztathatjuk,a miért bízott nagybátyjában. Jól manipulálta a hitével, de a következő epizódban Korra már rájön kétszínűségére.

 Eközben a Patola-hegységben Tenzin, Kya és Bumi Ikkit keresték, és közben közöttük is kialakult egy kis családi zűrzavar. Kicsit jobban megismertük a két idősebbik Kataang gyereket, és arra is fényderült, hogy Aang sem volt tökéletes apának. Ahogyan a másik konfliktus, úgy ez is inkább a második felvonásban folytatódik, ám ott ez nagyjából meg is oldódik. Azért szeretik ezek hárman egymást. Ebben az évadban sokat kaptunk belőlük, viszont együtt keveset láttuk őket a harmadikban, Kya pedig teljesen hiányzott a negyedikből. Kár értük.

Érdekességek:

  • szinkron fun fact: J.K. Simmons, Tenzin eredeti hangja jelölve lett az idei Oscaron, legjobb mellékszereplő kategóriában a Whiplashban nyújtott alakításáért (már rengeteg más díjat is bezsebelt a film miatt)
  • Senna, ahogyan férje is, vízidomár, viszont soha nem látjuk a sorozatban idomítani
  • a Tenzin-Kya-Bumi hármas hasonlít az Aang-Katara-Sokka eredeti trióra, és a következő részben egy újabb generációban láthatjuk majd ugyanezt a dinamikát
  • a nézettség 2,19 millió volt

Random megjegyzések:

  • kár, hogy a későbbiekben nagyon nem foglalkoztak a polgárháborúval
  • azt még el tudom hinni, hogy Aang akaratlanul is kivételezett Tenzinnel, de senki nem fogja elhitetni velem, hogy Katara nem tett meg mindent a gyerekeiért, vagy tűnt fel neki férje igazságtalansága
  • "Soha nem akartam normális gyerekkort. Én csak az Avatar akartam lenni." - ez a két mondat tökéletesen jellemzi Korra korai karakterét, és az Aanggal való kontrasztot
2015.01.15. 21:30, szofi11
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Kereső
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képregények magyarul

Már elérhető magyarul az Ígéret trilógia!


 

 
Szavazás
Melyik szót preferálod a "bending" fordításaként?

Idomítás
Hajlítás
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat

 

 
Főmenü

 

Válassz az alábbi menüpontok közül :)

 
Facebook:
 

   

 

 

 
Várható megjelenések

Várható megjelenések:

 

 CímA:TLA: Toph Beifong's Metalbending Academy
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. február 16.
 Rövid leírás: Egyrészes Toph-kaland a fémidomár iskolájáról.

 

 Cím: LoK: Art book second edition
 Formátum: keménykötésű könyv
 Megjelenés2021. március 3.
 Rövid leírás: Az első évad art bookjának második, deluxe kiadása.

 

 

 CímA:TLA: Suki, Alone
 Formátum: képregény
 Megjelenés: 2021. június 22.
 Rövid leírás: Egyrészes Suki-kaland a Forrongó sziklában történtekről.

 

 

 Cím: A:TLA Netflix live-action series
 Formátum: élőszereplős sorozat
 Megjelenés: 2021
 Rövid leírás: Az Avatar sorozat élőszereplős verziója.

 
 
 
 

 

 
Az Oldalról

Az oldal az immár több millió ember kedvenc sorozatával, az Avatar: The 
Last Airbender illetve a The Legend of Korra c. sorozatokkal foglalkozik! Itt mindent megtalálsz! 

Nyitás: 2008. dec. 27.
Ajánlott böngésző: Chrome / MF
Képfelbontás: 1024x768 (vagy nagyobb)
Elérhetőség: katarafansite@citromail.hu
Facebook: Katara FanSite
Szerkesztők: Szofi11, Gergő & Norbi
Design: Avatar Comics

 

 
Számláló
Indulás: 2008-12-27
 

Free counters!

 

 

Kereső
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!